~Jungkook pov.~
Az utcára lépve próbáltam nem összeesni a nagy izgalom hatására és levegő után kapkodva néztem szét azt a jellegzetes lila hajat keresve. Idegesen kapkodtam a fejem ide-oda amíg végre kiszúrtam őt ahogy már egy kicsit messzebb sétált. Azonnal futni kezdtem irányába és mikor már éreztem hogy a tüdőm több levegőért sikítozik kénytelen voltam megállni. Térdeimre támaszkodva vettem hihetetlen gyorsasággal a levegőt. Mivel nem láttam más lehetőséget kiabálni kezdtem.
-Taehyung!-akkorát kiáltottam amekkora kifért a torkomon. Fejemet leejtve lihegtem és nem mertem felnézni. Féltem, rettegtem attól hogy az az ember nem Taehyung és füle botját nem mozdítja a kétségbe esett kiabálásomra. Akár hogy is bennem volt hogy még sem veszíthetem szem elől ezért bátortalanul egyenesedtem ki és már készültem hogy megint futásnak eredjek de nem kellett. Megállt...és nem mozdult.
-Taehyung!-kiabáltam megint de ő csak állt háttal nekem és olyan volt mint aki szoborrá vált. Remegni kezdtem és ajkaim összeszorítva próbáltam elfojtani a kitörni készülő sírást. Már épp nyitottam a számot hogy megint ordibáljak hátha mozgásra bírom de ekkor lassan megfordult és egyenesen rám nézett. Elkerekedett szemekkel meredt rám mit aki szellemet látott. Itt vált biztossá számomra hogy nem golyóztam be és nem is hallucinálok, ő Taehyung és nem lehet más. A szemeim megteltek könnyel ahogy végig néztem rajta és felé lépkedve egyre közelebb és közelebb kerültem hozzá......és ahhoz hogy olyan hosszú idő óta újra megérinthessem. Ő is tett felém pár bizonytalan lépést és most már kb fél méter távolságból folytattuk egymás bámulását.
-J-jungkook?-kérdezte remegő hanggal megtörve a körülöttünk uralkodó csendet. A hangja még most is olyan mély és megnyugtató mint 1 évvel ezelőtt.
-Még is ki más te idióta?-mondtam elcsukló remegő hangon miközben éreztem hogy előtörtek forró könnyeim és szinte égetve kúsztak végig arcomon. Az ő szemei is könnyektől kezdtek csillogni és arca is ellágyult. Hirtelen ezer meg egy kérdés fogalmazódott meg bennem amit azonnal rázúdítottam.
~Taehyung pov~
Könnyes szemekkel figyeltem ahogy Jungkook könnyei egyre gyorsabban gördültek végig fehér arcán ezzel még jobban összefacsarva a szívem, pedig már alapból rossz volt látni hogy a szinte már sötét bőréből egy év alatt olyan fehér lett hogy ha a fehér fal mellé állítod elveszik. Nem tudtam mit mondjak egyszerűen beállt a teljes fagyás. Egyrészt mert szavakkal lehetetlen lenne leírni mennyire örülök Kooknak másrészt meg minden olyan hirtelen történt. Egyik pillanatban még egyedül sétálok a másikban meg már egy Jungkook áll előttem aki úgy sír hogy a szívem ketté hasad és csak önti magából a szöveget pedig beszélni is alig tud. Hogy kicsit lenyugtassam őt és saját magamat egy hirtelen erős mozdulattal magamhoz rántottam. Szegény azt se tudta mi van így nagy hirtelen de ahogy szorítottam ölelésemen jólesően szusszantott és minden izma ellazult és úgy omlott bele a karjaimba hogy ha nem fogom meg összeesik.
-Úristen Jungkook hány kiló vagy te? A kutyánk nehezebb nálad.-akadtam ki ahogy megéreztem hogy Kook olyan könnyű mint egy kis iskolás. De ő teljesen figyelmen kívül hagyott. Erősen pulcsimba markolt és teljesen hozzám simult.
-Piszkosul hiányoztál Taehyung.-mondta halk elhaló hangon.
-Te is nekem Kook.....el se tudom mondani mennyire.-mondtam kedves hangon és fejére adtam egy puszit. Már hajoltam el amikor Kook utánam kapott és olyan hévvel csókolt meg hogy rendesen bele szédültem. Karjait nyakam köré fonta hogy még közelebb húzzon. Tettét megmosolyogtam és nyelvemmel végig simítottam alsó ajkán bejutást kérve amit ő rögtön meg is adott. Ahogy mélyítettem a csókot megremegett kezeim között és egy sóhaj is elhagyta ajkait. Levegő hiány miatt váltunk el egymástól. Lágyan mosolyogva néztem a vágytól és könnytől csillogó szemeibe, míg ő sötét íriszeivel még mindig ajkaimat figyelte. Egyszerűen túl aranyos ahogy némán követeli a folytatást, ennek nem lehet ellenállni. Olyan ez a pillanat mint mikor először csókoltam meg. A hasamban ott az a furcsa még is kellemes érzés. Kezemet lassan tarkójára csúsztattam egy újabb csókba hívva őt. Ahogy párnáim övét érintették Kook türelmetlenül azonnal résnyire nyitotta ajkait én pedig mosolyogva kaptam az alkalmon és mélyítettem a csókot. A heves nyelv csata után ajkáról elhajolva nyakára tévedtem és egy aprócska puszit adtam neki. Tényleg csak egy alig érezhető puszi volt de Kook megint megremegett amit megmosolyogtam.
-Hú de érzékeny itt valaki.-leheltem kuncogva szavaimat nyakának puha bőrére.
-Egy éve nem ért hozzám senki nem tudom mit vártál.- mondta ahogy zavarát próbálja elrejteni azzal hogy elnéz a másik irányba. Mindig is könnyen zavarba jött ilyen téren nem változott. A nagy csendben megfogalmazódott bennem egy kérdés.
-Amúgy mit kerestél te egy ilyen helyen?-kérdeztem rá. Kérdésemre rám kapta tekintetét.
-Na így rontsd el a pillanatot. Amúgy meg ezt én is kérdezhetném.-mondta fintorogva.
-Én egyik ismerősömhöz jöttem mert ugye téged nem találtalak ő pedig fel ajánlotta hogy maradjak nála amíg csak kell.-mondtam.
-Engem Jiminék rángattak hogy mozduljak ki.......de várj! Mi az hogy nem találtál?-nézett rám meglepetten.
-Kook.....elköltöztetek, telefonon hiába hívtalak mert ki se csengett, e-mailt is vagy ezret írtam amikor leesett hogy nem is használod.-hallatszott válaszom kissé szomorkás hangon. Szemei kikerekedtek mint aki szellemet látott.
-És a-a suli? Oda miért nem jöttél el?
-Hétfőn akartam mivel csak pár napja vagyok itthon és először valami lakást kellett találnom ahol......-nem tudtam befejezni mert Kook közbe vágott.
-Nálam!-mondta hangosan.
-Hogy?
-Lakj nálam. Egyedül vagyok a nagy házban és amúgy is terveztük meg hát így többet lehetnénk együtt.-mondta az elején hangosan majd mondandója végére egyre halkabban. Szemeim akaratlanul is felcsillantak hiszen ennél jobb nem is lehetne. Végre haza jöttem és máris összeköltözhetek avval akit mindennél jobban szeretek. Mosolyogva nyomtam puszit ajkaira annak jeleként hogy felőlem rendben.
-Ezt vehetem igennek?-kérdezte vigyorogva.
-Még jó hogy igen. Hogy tudnék erre nemet mondani. Te meg az az édes mosolyod.-mondtam miközben megböktem mutató ujjammal puha arcát.
-Ah mosoly.....egy éve most először. Már el is felejtettem milyen érzés mosolyogni.-mondta vidáman mégis valahogy számomra végtelenül szomorúnak hatott.
-Úgy vélem sokat kell nekem mesélned.-mondtam és kezeimet össze fontam mellkasom előtt egy sejtelemes vigyorral.-Nincs mit mesélnem-rántotta meg vállat-amit meg mondani tudnék azt meg nem kell hallanod.
-Már pedig mindent el fogsz mesélni ha tetszik ha nem.-mondtam határozottan- De most nem lehetne hogy akkor elmegyünk hozzád? Kezd hűvös lenni én meg nem vagyok úgy öltözve hogy csak úgy futkossak hajnalok hajnalán.-nem mondott semmit csak megragadta csuklóm és mosolyogva húzott maga után.
Folytatjuk......
Hát itt a rész.....rövid is meg nem is olyan jó de remélem azért nem volt borzalmas. Tudom mondtam hogy előbb hozom és nagyon sajnálom hogy nem jött össze ezért megyek és össze-vissza szégyellem magam de Istenke és a tanárok úgy gondolták hogy nem könnyítik meg a dolgom. Igyekezni fogok a kövivel ahogy tudok addig is köszi hogy elolvastátok. <3 :)
