Hosszú és fájdalmas 1 év. Mind a ketten teljesen összetörve vágtak neki életük legnehezebb 365 napjának. Taehyung jó 2 hónapig nem volt önmaga de mégis megőrizte azt a kedves és gondoskodó énjét. Ellentétben Kookkal aki teljesen kifordult magából. Tae távozása után sem normálisan enni sem kimozdulni nem akart. Egész nyáron csak Jiminnel és Hoseokkal találkozott velük is csak akkor amikor a két fiú nagy nehezen kitoloncolta a házból. Az iskola kezdetekor eleinte visszahúzódó volt aztán az idő múlásával a személyisége is átalakult és egy teljesen más formát öltött. A mindig mosolygó, angyalian cuki Kookieból egy szürke, magának való Jungkook lett. Egyszer sem mosolygott, még ha valaki a világ legjobb viccét mondta el és mindenki szakadt a nevetéstől, az ő arcáról akkor sem hervadt le az a szikla szilárd kifejezéstelen arc. Beszélni egyedül csak Jiminnel és Hoseokkal szokott a többi embert szinte teljesen kizárta. A lányok körében is elég népszerűvé vált az egész iskolában. Sokan próbálkoztak nála de mindet elutasította. Akár hányszor szólította le egy lány ő egy nonsens kifogással lerázta vagy szimplán vissza se szólt csak elment mellette. Sose tudta volna elképzelni maga mellett valaki mást Taehyung helyett nem hogy egy lányt. Folyton fül hallgatóval mászkált ezzel is kizárva a külvilágot. Senki és semmi nem tudott rajta változtatni.
Az idő kínzó lassúsággal telt de végre közeledett az a bizonyos nap amikor végre letelik az 1 év. Jungkook bár nem mutatta ki de iszonyatosan várta már azt a napot ameddig mindössze már csak 2 nap volt hátra.
-Mit tervezel ma csinálni Kook?-lépett Jimin az említett padja elé.
-Amit minden nap. Haza megyek és várom a holnapot.-mondta unottan a táskájába pakolva cuccait.
-Jaj már. Engedd el magad egy kicsit. Mindjárt nyár és letelik az a rohadt 1 év is. Pár nap múlva lesz egy buli az egyik legjobb helyen ahova Hoseokkal el is megyünk és készülj ugyanis te is jössz.-mondta lelkesen Jimin.
-Hurrá.-mondta Kook miközben kezeit a magasba emelve izgatottságot imitált de egy másodperc múlva vissza csapta kezeit a padra. Jimint félre tolva vállára dobta táskáját és kisétált az osztályból fa képnél hagyva barátját. Ki a suliból, át az utcákon, be a lakásba mint mindig és szokásához híven egy szót se váltott senkivel. Táskáját a sarokba vágva dőlt le az ágyra.
~Jungkook pov~
Mint minden nap általában úgy ma is csak feküdtem az ágyon és a plafont bámulva vártam hogy este legyen és egy jó zuhanyzás után lefeküdjek. Őszintén nem tudom hogy bírtam órákon át csak feküdni a semmibe bámulva de nem láttam értelmét mást csinálni, se kedvem se lelki erőm nincs ahhoz hogy valami kicsit is vidámat vagy izgalmasat csináljak. Tae-val együtt tűnt el belőlem minden. Szó szerint minden, az életkedvem, a személyiségem minden. Én is érzékeltem hogy szépen lassan megváltozok de nem tudtam mit tenni. Bármit csináltam Taehyung jutott eszembe és sírhatnékom támadt. Hozzá teszem az utóbbi időben annyit bőgtem hogy lepipáltam a kis kori énem pedig akkor se voltam piskóta ilyen téren. Jimin és Hoseok is mindig segíteni akart amiért hálás vagyok de amíg Tae nincs velem addig ez esélytelen és félő hogy már olyan régóta ilyen vagyok hogy nem lehet kiverni se belőlem. Aztán még ott az a tény is hogy Tae emlékszik e rám, hiszen miután elment nem is beszéltünk és 2 nap múlva pedig elvileg vissza kellene jönnie de nem tudok róla semmit. Az a tudat hogy talán vissza se jön szinte felemészt belűről és ez már pár hete így van. A nagy gondolkodás közepette észre se vettem hogy már 3 órája tehénkedek az ágyban és lassan fürdenem kéne. Nyöszörögve keltem fel az ágyról és a pizsamám társaságában indultam fürdeni. Nem volt erőm állni így zuhany helyett inkább a kádat választottam. Vagy 1 óráig áztattam magam de mikor már majdnem bealudtam időszerűnek láttam kiszállni a kádból. Nagyokat pislogva megtörölköztem és magamra rángattam a pizsamám. Azt terveztem hogy alszok de a gyomrom közbe szólt és hangosan jelezte hogy már pedig én még vacsorázni is fogok. Morogva ugyan de engedtem a követelésnek és letrappoltam a lépcsőn a konyhába. Ahogy az itthoni törvények tartják rajtam kívül senki nincs itt szóval nyugodtan mehetek fel és alá. Anyámék már azt tervezték vesznek egy házat maguknak ami közelebb van a munka helyükhöz annak ellenére hogy nem rég költöztünk ebbe a házba ami közel van a sulihoz de nagyon úgy tűnik hogy ez meg is történt hisz nem láttam őket már mióta csak nekem felejtettek el szólni arról hogy többet ne nagyon várjam haza őket. Kicsaptam a hűtő ajtaját és a tejet kivéve csináltam magamnak egy minimális mennyiségű müzlit. Mivel volt olyan idő hogy szinte hónapokon át nem ettem szinte semmit így a gyomrom hozzá szokott hogy a legkisebb adag kajától is jól lakok. Lassan elmajszoltam azt a kis müzlit ami másnak a fél fogára nem lett volna elég de nekem pont elég volt az életben maradáshoz. Vissza vonszoltam magam a szobámba és belevetettem magam az ágyba. Nem tudom mikor és hogy aludtam el már csak arra ébredtem hogy az ébresztőm mellettem csörög. Nagy nehezen felöltöztem, bele dobáltam a táskámba a cuccaim és elindultam a közeli busz megállóba hogy suliba menjek. Igaz hogy közel van a suli de nincs kedvem sétálni a busz meg ott tesz le előtte szóval nem erőltetem meg magam. Pár perc buszozás után a sulinál leszállok és egy integető alakon akad meg a szemem aki felém jön.
-Jó reggelt Jungkookie.-lépett oda hozzám Jimin.
-Reggelt. Hol hagytad Hoseokot?-néztem körbe az említett személyt keresve.
-Áh reggeli tánc edzése van én meg itt maradtam egyedül.-mondta durcásan.
-Értem.-mondtam és megindultam befelé.
-Látom ma is hasonló jó kedvedbe vagy.-mondta gúnyosan ahogy utolért.
-Igen, pont mint az elmúlt 12 hónapban.-nyitottam ki magam előtt a bejárati ajtót. Jimin csak a fejét rázta de nem érdekelt hisz mindig ez van. Ketten sétáltunk az osztály fele aztán hirtelen beállt elém egy csaj úgy hogy majd fellöktem.
-Ne-ne haragudj.....csak....csak beszélni szeretnék veled.-hebegett-habogott a földet bámulva.
-Ezer bocs de nem is ismerlek és nincs kedvem beszélgetni.-utasítottam el hűvösen.
-Csak egy percet kérek.-mondta határozottan.
-Annyi időm sincs. Most pedig ha megbocsátasz..-mentem tovább félretolva a csajt de elkapta a kezem.
-Miért nem tudsz meghallgatni?-kezdett hangosan beszélni nekem-Csak egy percet kértem. Szeretlek de nem hagyod hogy elmondjam.-kiabált.
-Aha aha, eressz.-kaptam ki a karom a szorításából.
-Miért nem hagyod hogy megismerjelek? Ígérem hogy jobb kedved lesz mellettem.-erősködött.
-Nem gondolod hogy udvariatlan vagy?-fordultam vissza idegesen- Még hogy jó kedved. 12 hónapja nem volt jó kedvem és ezen pont nem te fogsz változtatni. Most pedig hagyj békén.
-Nem tudom mi vagy ki rontotta el a kedved így de én tudok segí...
-Az az én dolgom hogy mi a bajom és van valaki aki segíthetne de sajnálattal közlöm az nem te vagy drágaságom szóval keress mást akit boldogíthatsz.- dühösen megfordultam és bementem az osztályba. Még hogy Tae-t helyettesíteni. Nincs az az isten. Úgy felidegesített hogy egész nem szét vetett az ideg. Még szerencse hogy hétvége lesz mert ha holnap is látnám leütném. Órák után Jiminnel és Hoseokkal az oldalam hagytam el az épületet. Még 10 percig beszélgettünk amíg jött a buszom.
A hétvégére megbeszéltük hogy Jimin és Hoseok átjön videójátékozni hogy ne legyek mindig egyedül de végül az lett hogy ők játszottak én meg néztem őket. Egész hétvégén azon izgultam hogy már nem sok és letelik az 1 év de mind hiába Tae nem jelentkezett sem azon a várva várt napon se utána nap és még azután se. Én még azt hittem hogy eddig szarul voltam de ehhez képest eddig tök jól voltam. 3 napja nem ettem és inni is csak akkor ittam amikor úgy éreztem hogy rosszul leszek. Suliba se mentem be ezért naponta 4-5 hívást kapok Jimintől de mindig max egyre válaszolok. Így az egy év letelte után 3 nappal jelezte a gyomrom nagyon durván hogy ha most nem eszek valamit akkor feldobom a bakancsot ezért kénytelen voltam kaját tuszkolni magamba. Hulla fehéren szinte már csak másztam a konyha felé de rá kellett hogy jöjjek a hétvégén kiürült minden étel a hűtőből és máshonnan is. Úgy voltam vele hogy jó akkor nem eszek de ekkor egy éles fájdalom villant a gyomromba és szinte hallottam ahogy a szervezetem táplálékért üvölt. Rávettem magam és a pénztárcámat kezembe véve indultam boltba ami nagyon faszán jó messze volt. Jó sokan megnéztek az utcán vánszorogva de pont leszartam hogy mindenki bámul amikor a túlélésért harcolok, másrészt meg elismerem hogy érdekes látványt nyújthattam ahogy mint valami kripta szökevény jártam az utcákat. Kín keserves szenvedés árán de elértem a boltot és egy kosarat fogva sétáltam a sorok között. Vettem pár gyorsan elkészíthető kaját és épp gyümölcsökhöz indultam amikor megláttam valakit és lefagyva álltam meg a bolt kellős közepén. Egy srác sétált nem messze tőlem. A haja teljesen más volt és magasabb is de az arca.....az arca pont mint Taehyung. Nem akartam elhinni amit látok. Bár máshogy nézett ki de tudtam hogy az Taehyung, éreztem. A szívem is megállt dobogni ahogy megláttam. Gyorsan beleszórtam pár narancsot a kosárba és siettem volna utána de eltűnt. Körbe rohantam a bolton úgy hogy a szívem majd kiugrott a helyéről de sehol nem volt. Végül megint a hülye gyümölcsök mellett kötöttem ki és térdeimre támaszkodva a sírás kerülgetett hogy nem találtam meg és lehet most csesztem el hogy újra láthassam. Fájó szívvel léptem a pénztárhoz hogy fizessek. Szépen bele pakoltam egy zacskóba mindent és indultam ki és kezdődött a 20 perces séta hazáig. A sarkon lefordulva vettem egy mély levegőt és próbáltam magam meggyőzni hogy csak beképzeltem az előzőket de egyszerűen nem ment. Fájdalmasan vettem a levegőt mintha kínzó lenne oxigént engedni a tüdőmbe. Az eddig lefele révedő tekintetem muszáj voltam felemelni mert a sok járó kelőnek nem akart neki menni. Ahogy bámultam az előttem kavargó tömeget miközben haladtam előre feltűnt egy ismerős alak.
Ő az. Őt láttam a boltban is. Taehyung! Nem törődve senkivel és semmivel mindenkit félre tolva siettem fel. A torkomban dobogott a szívem és majd össze estem de nem érdekelt. Viszont olyan szerencsés vagyok rohadjak meg hogy az egész világ ellenem van és egy nagydarab pasas szépen eltarolta a most amúgy is gyenge kis lényemet. Kétségbe esetten ugrottam fel miközben faszikám összekaparta a kiborult zacskó tartalmát. Körbe néztem és sírva fakadtam amikor láttam hogy ismét eltűnt előlem. Pedig olyan közel voltam csak pár lépés kellett volna. Potyogó könnyekkel kiszabtam a pasi kezéből a zacskót és nagy léptekkel menet haza. Otthon bevágtam az ajtót ledobtam a zacskót és az ajtó tövébe rogyva kitört belőlem a vigasztalhatatlan bőgés.
Folytatjuk......
Nos ügyes voltam és hamar hoztam a 2. évadot és remélem mindenkinek tetszett az első része. A kövi részt februárban tervezem hozni de suli miatt bizonytalan hogy mikorra tudom összehozni. Majd jelentkezek. 사랑해요 <3
